Néhány bejegyzéssel ezelőtt
utaltam rá, hogy a magas derekú alsók jótékony hatással vannak a DCSA-nkra. A
kockás inges úr kurzusa után nincs olyan pszichológus hallgató, aki ne tudná mi
az a DCSA, párválasztási stratégia, szülői ráfordítás elmélete, és ezzel
együtt, olyan sincs, akinek nem ingott volna meg a szerelem mindent elsöprő
erejébe vetett hite…
Úgy gondoltam, hogy érdekes lenne
egy bejegyzés arról, hogy a divatban hol a helye az evolúciós pszichológiának. Természetesen,
ez nem egy átfogó, tudományos írás, csupán egy tréfás párhuzam a magas derekú
darabok és az egyetemen hallottak között.
Az evolúciós pszichológia (sok
mással ellentétben) nem kezdhető azzal, hogy már az ókori görögök is. A
történet Darwinnal indul, aki elsőként írta le a Fajok eredete című könyvében
evolúciós elméletét. Ezt persze fénysebességű pro és contra kritikák születése
követte, majd elérte a pszichológiát is. Az alaptézis az, hogy a túlélés
szempontjából az evolúciós során olyan viselkedésformák választódtak ki, melyek
segítik az egyed túlélést. Az egyed túlélése itt nem szó szerint arra a pl.
személyre vonatkozik, hanem úgymond az önzés a gének szintjén hat. Ez azt
jelenti, hogy egy kardfogú tigris „célja” elsősorban az volt, hogy génjeit
megfelelően tovább tudja örökíteni, ezáltal a fajfennmaradás biztosítva legyen
(szegénynek nem jött össze, mint a mellékelt ábra mutatja). Ehhez azonban
nélkülözhetetlen a megfelelő pár.
Ahhoz, hogy a lehető legjobb
társat találjuk a szaporodásra, kétféle adaptációs stratégia alakult ki: a
nemen belüli versengés (no comment), illetve a másik nem vonzása. A másik nem
vonzása alatt azt kell érteni, hogy arra próbáljuk felhívni a másik figyelmét,
hogy nekünk mennyire jó génjeink vannak (hogy akarjon velünk szaporodni), és,
hogy mennyire jól fogunk gondoskodni utódjainkról.
A génekről természetesen
elsősorban a külső alapján szerezhetünk információt. Hölgyek esetén erről
árulkodik pl. a derék-csípő aránya. Ez egy olyan „mutató”, amelyet úgy kapunk
meg, hogy a derék körfogatát elosztjuk a csípő körfogatával. A képletből
kiolvasható, hogy minél nagyobb a különbség a két szám között (tehát minél
nagyobb a méretbeli eltérés a derekunk és a csípőnk között), annál kisebb lesz
ez a hányados. Az alacsony DCSA magas reprodukciós értékről és jobb egészségi
állapotról tanúskodik. Több tréfás vizsgálat is azt bizonyította, hogy a
testalkatnál sokkal fontosabb ez az arány. A férfiak leginkább a 0,7-0,8
közötti (átlag körüli) DCSA-t preferálták. Ez az arány jellemző a homokóra
alkatú nőkre, és a klasszikus 90-60-90-es arány is innen eredeztethető. Ez az
elmélet az, ami talán elfogadható magyarázattal szolgál arra, hogy miért is kínozták
annyi éven keresztül magukat különböző fűzőkkel a hölgyek. 
Itt szeretném megjegyezni, hogy
ezek a stratégiák évezredek során alakultak ki és teljes mértékig a
tudatosságon kívül esnek, automatikus lefolyásúak. Tehát, ne gondoljuk, hogy
bármelyik férfi is úgy elmélkedne, hogy „huu, milyen jó a DCSA-ja ennek a
nőnek, megfelelő lenne az utódjaim számára”. Emellett nem szabad elfelejteni,
hogy a kultúra legalább annyira beleszól a szépségideál megformálásába, mint az
evolúció.
Egy szó, mint száz, az ember
vicces összefüggéseket találhat egy-egy pszichológia könyv és a divat között.
DCSA ide, vagy oda én a magas derekú darabokra szavazok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése