Néhány bejegyzéssel ezelőtt
utaltam rá, hogy a magas derekú alsók jótékony hatással vannak a DCSA-nkra. A
kockás inges úr kurzusa után nincs olyan pszichológus hallgató, aki ne tudná mi
az a DCSA, párválasztási stratégia, szülői ráfordítás elmélete, és ezzel
együtt, olyan sincs, akinek nem ingott volna meg a szerelem mindent elsöprő
erejébe vetett hite…
Úgy gondoltam, hogy érdekes lenne
egy bejegyzés arról, hogy a divatban hol a helye az evolúciós pszichológiának. Természetesen,
ez nem egy átfogó, tudományos írás, csupán egy tréfás párhuzam a magas derekú
darabok és az egyetemen hallottak között.
Az evolúciós pszichológia (sok
mással ellentétben) nem kezdhető azzal, hogy már az ókori görögök is. A
történet Darwinnal indul, aki elsőként írta le a Fajok eredete című könyvében
evolúciós elméletét. Ezt persze fénysebességű pro és contra kritikák születése
követte, majd elérte a pszichológiát is. Az alaptézis az, hogy a túlélés
szempontjából az evolúciós során olyan viselkedésformák választódtak ki, melyek
segítik az egyed túlélést. Az egyed túlélése itt nem szó szerint arra a pl.
személyre vonatkozik, hanem úgymond az önzés a gének szintjén hat. Ez azt
jelenti, hogy egy kardfogú tigris „célja” elsősorban az volt, hogy génjeit
megfelelően tovább tudja örökíteni, ezáltal a fajfennmaradás biztosítva legyen
(szegénynek nem jött össze, mint a mellékelt ábra mutatja). Ehhez azonban
nélkülözhetetlen a megfelelő pár.
Ahhoz, hogy a lehető legjobb
társat találjuk a szaporodásra, kétféle adaptációs stratégia alakult ki: a
nemen belüli versengés (no comment), illetve a másik nem vonzása. A másik nem
vonzása alatt azt kell érteni, hogy arra próbáljuk felhívni a másik figyelmét,
hogy nekünk mennyire jó génjeink vannak (hogy akarjon velünk szaporodni), és,
hogy mennyire jól fogunk gondoskodni utódjainkról.


Egy szó, mint száz, az ember
vicces összefüggéseket találhat egy-egy pszichológia könyv és a divat között.
DCSA ide, vagy oda én a magas derekú darabokra szavazok.